Megérkezett az új Fény

Fent a hegyen sokunk várta az első sugarakat. A köd még takarta a völgyben szunnyadó falut, óvatosan szóltunk, vigyázva léptünk, hiszen hat óra körül járt az idő. Volt valami mélyen megindító az úton odafelé is, az autónk a konvojban utolsóként haladt, így a többiek egyenletes vonulását láttuk- ugyanabban az ütemben, ugyanazzal a szándékkal haladtunk. Tudtuk, azon a reggelen valami visszavonhatatlanul átalakul az életünkben. Az odaadásunk volt a közös bennünk. A belső elhatározásunk, hogy alávetjük akaratunkat ennek a változásnak. Ott fenn a hegyen mindenki mély hittel és bizalommal várta az eljövendőt. A kápolnában már égtek a gyertyák a pirinyó oltáron, az emberek egymást váltva léptek Mária színe elé. A várakozás feszültsége az oltár előtt javarészt kisimult belőlünk. Ettől kezdve felvettünk egy közös ritmust- mi, egymást jól ismerők, meg azok, akikkel a sorsunk hozott össze ott és akkor. A gyerekek otthonosan belakták a vidéket, egymással és a kutyákkal kergetőztek. Mi, felnőttek tettük azon rítusainkat, amelyekkel elhoztuk tiszteletünket. Hamarosan megszólaltak a dobok, egyre több mécses világított. A napfelkeltét harangszó jelezte. A távoli hegyek között aranyló vörös fény tűnt fel, az összegyűlt sokaság egy emberként figyelte a fényt, azt a csodát, amely végre elérkezett hozzánk.

Az Új Fény, ahogyan neveztük, létünk új minőségét adja nekünk. Rég letűnt korok mindent átragyogó szeretete keresi az emberi szívekhez az útját. Rajtunk áll, mennyit engedünk be belőle. Mi, ott a kis kápolna előtt, csordultig megteltünk vele. Egy idősebb férfi mellénk érve így szólt hozzánk: „Isten hozott mindannyiunkat, itt, az új, boldog életünkben”. Az átszellemült arcokon mély békesség tükröződött, szavak elvétve hangzottak, a szemekből az öröm könnye gördült. Aztán a fénysugarak beragyogták a kápolna belsejét, s megvilágították Mária arcát. Kisfiam újra benézett, majd kis gondolkodás után azt mondta: anya, ez a szobor mégiscsak hasonlít Máriára. Ennél pontosabban nem bírom megfogalmazni, ami ott történt.

Ami ott és akkor, 2012. december 21-én napfelkeltekor megtörtént, mert létrejött egy új létforma, s mi a megvalósulása pillanatától végig kísérhettük megérkezését. Mondják a tanítóim, hogy ismét aktiválódott a tobozmirigyünk, amely spirituális létünk fundamentuma.
Mondják azt is, hogy ez a folyamat minden emberben lezajlik, s lelkünk szándékától függ, hogy élünk-e vele. Az emberiséget innentől kezdve csodálatos Segítők kísérik, jelenlétük tisztán érzékelhető. Rajtunk áll, személy szerint mindegyikünkön, a segítségükkel végigvisszük-e magunkban a változás folyamatát. S, hogy ismét Tanítómat idézzem, ne essünk tévedésbe, nem lesz ám minden Hawaii-DJ. A változás mindig, mindenkinek komoly megpróbáltatás. Bizony, így van ez itt az emberlétben. A csoda ebben a folyamatban az a lehetőség, amely megadatott nekünk, embereknek itt a Földön.
Szívem mélyéről a fohász így hangzik: Isten hozott mindannyiunkat, itt és most ebben az új, boldog életünkben!