Böjti szelek csodája

Böjti szelek hozzák el társad, ki kísérőd, s támaszod Utadon.

Tedd hát szabaddá s befogadóvá magad,

általa, vele és Őbenne kiegészülve.

Lágy érintése, ölelő keze simítja múltad recéit.

Benne támaszra lelsz-kísérő Ő, ki fogja kezed.

Ölelésében megbékülsz lényedet kísérő rémeiddel,

kiket egykoron még biztattál végtelen messzi tereken.

Ők tanítóid valának porlepte, zivatar-áztatta utakon,

mikor egyedül, számkivetve bolyongtál viruló hajnalokon.

Magányos lépted figyelték az Égiek: segíteni próbáltak neked.

Ám gyöngéd szeretetük nem érezted, hisz elmerültél fájó tengeridben.

Szirénszörnyek meg ujjongva-lármázva körülvettek s hitegettek.

Ez azért jobban vonzott téged, társaidnak hát ők szegődtek.

Ölelő karod hálóikban ragadt,

húztak ők más világok fele, s te hagytad magad.

Erőd s szépséges akaratod, mely egykoron Istent szolgálta,

magad mögött hagytad a porlepte utak árkában.

Tehetetlenül fetrengve vonszoltattad Léted,

ők meg vígan játszadoztak véled.

Hol örömmel szárnyaikra kaptak,

hol meg patáikkal tiportak-rúgtak.
Neked jó volt mindez, legalábbis
jobb, mint fájdalmak óceánja,
mellyel életed minden percét kitöltötted addigra.
Himbálóztál hálókban, fennakadntál ágakban,
S lógtál tehetetlen elkoszolódott habok árjában.

Most böjti szelek feltámadnak, s kifújják a sötétséget házadban.

Takarítnak, tisztogatnak, s fényesítnek derekasan álmodban.
Ideje  hát odaadnod elnyűtt ruháidat,
s pucérra vetkőzve szárogatni magad a Nap és a Szeráfok szépséges lángjában.
Aztán merülj alá- immár mángorolva tisztított ruhádban
Az Örömök tüzében végre.
Erejük simogató, gyógyító s mámorítón fényes.
Majd hentergőzz puha avarban feküdve,
tárd szét kezed-lábad: szárnyaidat rajzolva véle.

Írd meg új mintáját életednek,

s használj hozzá tiszta, élénk színezéket.
Legyen benne tüzes sárga feltétlen,
hogy Égi Fények felé fordulhass- éltető Napod szemlélve.
Aztán egy kis lila, hogy érezzed,
Szellemi Vezetőd is ott van mindig melletted.
Jöjjön a vörös, a narancs, az iruló málnaszín-
a tűz lángja oltalmazón gyógyít , felerősít.
Általa érezheted, tested él, lüktet.
No és a kékek, Szent Lények,
Szelíd légiességük lágyan körülvesz téged.
A zöldet se feledd, tisztítón ölel téged,
tisztára söpör mindent, s megtámogat ahol szükséges.
Nyit ám kapukat, messze, túli dimenziókban.
Másképp látszódsz általa ott fent és idelent valóban.
Rózsaszínek ámuló bája léted csodája,
általuk a Szeretet óltalmazón szolgálja a mádat.
S mielőtt a kelleténél jobban eltávolodnál földi hüvelyedtől,
gondolj gyökereid megtartó erejére, kérlek,
s vesd be a földszíneket, mert
ők tartanak téged itt, a bolygónk erőterében.
Szerepük ne becsüld  hát le,
Légy hozzájuk térdeplőn őszinte,
hogy gyökércsakrád is emlékezzen végre:
Lényed földi létet kért le egykoron.
Kiszállhatsz, meg el is szállhatsz távoli világokba, persze.
Ám ez holt idő lesz, tudod, amolyan parkolópálya,
Melyben tapasztalatid ugyan gazdagíthatod,
Csak épp felvállalt utadat nem járhatod.
Emlékezz, akkor, ott a Köztes Létben
a földi világot jelöltétek élethelyedül Mestereiddel,
Szellemi Vezetőiddel-
Lelked fejlődését jelölve meg elérendő célnek.
A döntés a Tiéd- ez a szabad akarat törvénye.
Ám felvállalásod nem tagadhatod meg
félelmedben vagy reményvesztettségedben.
Amit tisztelned kell: a saját akaratod,
az a Legfelsőbb, tudod, Szellemed hatalma,
mely az irányt eldöntötte egykoron.
Az Égiek csak emlékeztetnek erre-
Terelgetnek szelíden- míg lehet,
Aztán erőteljesebben- ha tényleg nem érted őket.
Felvállalt döntésed hív emlékeztetői ők,
Kikkel megállapodtál egykoron.

Most eljönnek ismét a Szelek orkánok formájában-

Mi tagadás, ránk fér a takarítás szép sorjában.
Viszik böjti áramlások
Félelmek kínzó magányát, zsugorító gátját.
Állj ki hát, tartsd oda nékik hátad-lábad- úgy,
karod is engedd oldalra lágyan,
hadd érjen mindenhol a Lég ereje, szabadító kegyelme!
Szabadulj meg gőgödtől, mely elhiteti véled:
„Boldogulok egyedül, tudd meg, nem kellesz Nékem!”.
Jusson eszedbe a süni meg a létra története!
Nekem nagy kedvencem volt, s hosszú időbe tellett,
míg rájöttem, teljességgel a múltam vidám összegzése. 
Akkor egy kis mosolyszünet kövekezett, ja, ja.
Én is csak így jártam az Utam, tra-la-la.
S egyszer csak előjött szívem mélyéből a nevetés gyógyító áradata,
nevettem- immáron magamon is, haha.
Tényleg így van: megbántott, morcos sünilényünk
létráért indul, de már a kérést is ezerszer bánja-
hozzá kifogásokat kreál, hogy egóját  jól lakassa.
Így hát létra nélkül marad-Feladata meg elakad.
S most már tényleg dühös, elsősorban persze magára-
mindig főleg önnönmagára.
De épp ezért környezetét okolja- ez bejáratott sémája.
Hogyan szabadulj, hogyan tudd mégis kimondani hát:
„Kérem, mégis a létrát!”?

Egyszerű ez, mint minden örökzöld megoldás:

Csak hagyd, engedd el, kérlek,
mi többé nem szolgál téged.
Mindeközben Segítők Hada az Égi világból
mosolyogva vár erre,  közben neked drukkol,
hogy végre el tudd engedni jó szívvel valahára,
mi Lényed többé nem szolgálja.

Ez hát a tennivalód, nem több.

Ők is teszik, mit tenniök kell:
alkímia tudománya, transzformáció hatalma-
mind náluk lényegül és érik teljességre.
A Nagy Alkotóműhely tettre kész,
Segítőid csak jelentkezésed várják reménykedve.
Lényük öröme összecsendül szívünk örömével-
ezt harmóniának hívjuk  mi itt lent:
mikoron földi létünk kiteljesedik végre.

Legyen úgy-úgy legyen.
Isten irgalma és a Szférák zenéje
szolgálja jobbulásod, s megújhodásod végre.