Fogódzós

Fonom karom nyakadba most,
Simulón kacagok: lelkünk kapcsolódott.
Lelkünk ölelkezőn összeér,
Túl és át napi gondokon, problémákon,
Emberi hánytorgások tengerén.
Figyellek, s körben- körben érezlek,
Távolítlak, aztán megint eléd lépek.
Dolgunk akad s bírjuk is egymással.
Lelkünk szabad, testünk fáradt kínja most nem gátja.
Hol vagy most, hol érjelek utol?
Elbújtál  újra Kedves, fájdalmaid elől,
Tudom, jobb így most.
Régóta hordozod már, én meg rábukkantam,
Pedig nem is kerestem,
Csak egyszeriben elém álltak,
Lelked panaszos kiáltása fülembe vájt.
Érzem, ez így kell megtörténjen.
Csak bízz magadban, bízz tiszta lelked erejében.
Szeretve őrizd, mi érték életedben.

Lelkeink egymás felé hajolnak,
S lágyan egymásba fogódznak.
Jó így, ugye? Nem vagyunk oly egyedül.
A szeretet nagy kincs, benne minden vihar elül.
Dalolós-fogódzós lélektánc,
Ritmusa lelkünk áramlása.
Kitágul, összehúzódik, aztán újból nyílik
Egy-egy csatornája.
Megnyílnak köztünk is újabb és újabb terek,
Melyek biz régóta igen-igen szűkek.
A régi respekt most átmossa őket.
Régóta ismerlek, te is emlékszel,
Történetünk most új fejezethez érkezett el.
Kétségek, kételyek, összegubancolódott létterek-
Ez mai létünk lenyomata.
Beszorított, nyomorított emberi létezések,
Melyek megcsonkítják  a lelkiséget.
Mi most mégis itt ülünk,
Testeink  egymásba gubózva pihennek.
S karom repdesve-örülve simogatja
Testeden át Lelked.