Mári sírjára

Elmentél hát, végre el tudtál menni.
Tudtuk jól, hogy ez be fog egyszer következni,
Elvégre kevés macska éli meg a tizennyolcadik évet.
Ez amolyan kegyelmi ajándék volt neked és nekünk,
Amit tiszta szívvel megköszönünk.
Régóta készülődtél, el tőlünk, el a nagy útra-
Amolyan Márimódra.
Még mindig jól futottál százon, ha kutyák kergettek,
S helyből megugrottad a métert, hogy felérd a házereszt.
Végtelen űrt hagytál magad után, jó cicám,
Ezt kérlek ne vedd panasznak, csak afféle számadásnak.
Mert a halál az a pont, ahol az ittmaradtaknak számot kell adniuk:
Vajon miként sáfárkodtak az együtt töltött idővel,
S bevégezték-e a közösen vállalt feladatuk,
Hogy aztán a lélek nyugalmával és a szív békéjével engedjék
Útjukra a távozni vágyó társakat.
Életem eddigi legsötétebb korszakán kísértél bátor eltökéltséggel.
Hol ingoványba ragadtam, hol posványban gázoltam, hol meg
Kénkövet szagoltam minden reményemet feladóan.
Te meg csak jöttél hozzám mindig, zsémbesen szerető lelked
Már a kezdeteknél ámulatba ejtett.
Mert ki hallott még olyat, vadidegen macskával
Embermódra társalkodni-
Megesküdtem arra, hogy válaszaidat pontosan véltem érteni.
Ám ez így volt bizony, ezt utólag is állíthatom.
Több voltál mint macska: félig-meddig ember,
Áradt belőled a bölcs szeretet, tudtad jól, merre kell menjek.
Tereltél is kitartón, hol szelíden, hol kellő eréllyel,
Az ellentmondást  semmiképp nem tűrted el.
Kiabáltam persze, a vesztesek dühével, sérelmezve az alpári hangnemet,
Mellyel oly gyakran a családfámat illetted.
Ha nem így volt, kérlek, bocsásd meg nekem, drága lélek.
Nagyszerű segítőm voltál: bölcs, nemes szivű, következetes.
Te már  azt is tudtad, mit én sokszor vélni sem mertem,
Ha lelkem elcsüggedve az úttorlaszokat kémlelte.
Kitartottál, immár haldokolva, kínlódva
Amíg én karmám sötétebb részét törlesztettem.
Aztán ahogy a tartozásom végre kiegyenlítettem,
S a lenti világok elengedtek,
Néhány napot még vártál, majd tőlem illően elbúcsúztál,
Hisz feladatod teljesítetted.
Hinni akarom, ez az életed neked is karmikus törlesztés volt,
Mellyel előző köreid tetteit méltóképp kiegyenlítetted.
Valljuk be, az én kísérőmnek lenni nem egyszerű eset.
Mári, ha eszembe jutsz, mindig azt gondolom,
Az új életszakaszomhoz, ehhez a jobbhoz általad jutottam.
Emléked úgy őrzöm,
Hogy közös küszködésünk tisztelni fogom,
S az utamon többé vissza nem fordulok.
Azt hiszem, te is ezt akarod.
Szeretnék veled ismét összefutni,
Együtt újból barangolni. Jó lenne.
Cicám, most elengedlek, tedd a dolgod,
S látogass meg, ha úgy gondolod.